Előző
Következő

Bemutatkozás

Az Arrabona EGTC 2016 ősszén sikeresen pályázott az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretén belül meghirdetett „Közintézmények és a határtérségben élő emberek határon átnyúló együttműködésének javítása” című prioritási tengelyének felhívására. A Builcogreen rövidítéssel illetett projektünk fő célkitűzése a csoportosulás tagja számára a településüzemeltetéssel kapcsolatos tapasztalatok, jó gyakorlatok egymással való megismertetése és megosztása. 

A vezető és egyetlen kedvezményezett az Arrabona EGTC, a fő célcsoport a négy alapítóvárosa és a társulás működési területén fekvő további 29 tagtelepülése és azok lakossága. A projekt céljának elérését három fő tevékenységcsoport segíti: workshop-sorozat, ahol a résztvevőknek lehetőségük van a városüzemeltetéssel kapcsolatos tapasztalatok megosztására, esettanulmányok helyben kialakított jó gyakorlatok bemutatására, települések közötti „mentorálási” szolgálat felállítása és a tapasztalat megosztást, valamint a települések üzemeltetésének hatékonyságát növelő, együttműködést támogató informatikaiháttér biztosítása. 

Builco
Green

Főbb Projekt tevékenységeink

Tapasztalatcsere, jó gyakorlatok megosztása

A projekt keretében szervezett workshop-sorozaton a résztvevők a városüzemeltetéssel kapcsolatos tapasztalatokról, továbbá a helyben kialakított jó gyakorlatokról konzultálhatnak a szakértőkkel.

Mentorálási szolgáltatás létrehozása

A fentiekben bemutatott személyes tapasztalatcsere lehetőségek kiváló alkalmat kínálnak az egyes tématerületekhez kapcsolódó ún. nevezett mentorálási alkalmak megszervezésére a bekapcsolódó településink számára.

Az eredmények megosztása, publikálása

Harmadik fő tevékenységként a szakmai tapasztalatok megosztását - az egyes tématerületeket bemutató összegző kiadvány, illetve gyakorlat-orientált esettanulmányok formájában - valamint a települések számára az egyes rendezvények során hasznosítható szemlélet formáló kiadványok elkészítése és közreadása tervezett.

Builcogreen

Hírek

Hír

Builcogreen 2.0 névvel pályázatot nyújtottunk be

Az Interreg V-A Szlovákia-MAgyarosrszég Együttmüködési Program keretében nyújtottunk be a mosonmagyaróvári Városüzemeltető és Fenntartó Kft-vel közös projetkjavaslatot. Az Arrabona ETT az SKHU/1601 kiírás keretében valósította

Tovább »
Hír

Elérhetőek a Builcogreen projekt eredmény dokumentumai

Tisztelt Tagtelepüléseink, kedves projekt résztvevők! Ajánljuk szíves figyelmükbe a Builcogreen pályázatban elkészített dokumentumokat, illetve eredménytermékeit. A https://builcogreen.arrabona.eu/dokumentumok/ oldalon elérhetők és letölthetők a szemléleletformáló, a jó

Tovább »

Galéria

Partnerséget Építünk

9025 Győr, Radnóti Miklós u. 46.

Ügyfélfogadás: 
8:00 – 16:00

Hétfő – Péntek

Telefon: +3620/449-1092
Email: info@arrabona.eu